Újabb momentumos képviselő jelentette be, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson
Tóth Endre szerint a rendszerváltás érdekében egyéni áldozatokat kell hozni.
Tóth Endre szerint a rendszerváltás érdekében egyéni áldozatokat kell hozni.
Tóth Endre, a párt országgyűlési képviselője szerint a rendőrség hivatali visszaélést követett el vele szemben.
A DK-s Perlai Zoltán a kampányban még támadta a fideszes polgármester tisztázatlan vagyonosodását, most alpolgármesterként dolgozik mellette.
A legnagyobb hiány a készségtantárgyakat érinti.
Tóth Endre eddig a tankerület szakmai munkájáért felelt.
Arra hivatkoztak, hogy a közlemények nem felelnek meg a szabályzatuknak, de a párt szerint ez hazugság.
Maguk a tankerületek adták ki az adatokat Tóth Endrének, a Momentum országgyűlési képviselőjének.
Aránytalan jutalmazási gyakorlatra hívta fel a figyelmet a Momentum oktatáspolitikusa. Tóth Endre közérdekű adatkérés során szerezte meg a 2021-es összegeket, és ez alapján azt állítja: a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke 6 milliós motivációs elismerést kapott, míg egy szakképzésben tanító oktató csak 50 ezret.
Törlesztgetik hiteleiket a Momentum képviselői.
Közleményében a Klebelsberg Központ tételesen levezette, szerintük hol téved a politikus.
A központ 15 vezetője összesen 34 millió forintot kapott, de a Dél-Budai Tankerületnél is komoly összegek mentek jutalomra.
Bombariadók országszerte, leleplezett választási csalás és uniós Pegasus-vizsgálat, fókuszban a magyar kormánnyal. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
A helyi választási bizottság megállapította a törvénysértést és felkérte a helyi választási irodát, hogy tegyen feljelentést az ügyben.
A Klebelsberg Központ az ellenzékiek sajtótájékoztatója után nem sokkal a járványra hivatkozva 45 napig elhalasztotta a válaszadást.
Az ellenzék az első diplomát ingyen adná, míg az egyetemek alapítványi működését felülvizsgálná. A tankötelezettség felső korhatárát sem hagynák érintetlenül, ha megnyerik a választást.
77 szavazat volt a különbség az első számolásnál, ami tovább csökkent, de a végeredmény nem változott.
Jakab Péter szerint Tóth Endre antikorrupciós elkötelezettségéhez nem fér kétség.
A párt két tagja a rendőrségen kezdte a pénteket, ahol kiderült, hogy nem olcsó mulatság eltávolítani a betonról vízalapú festéket. Szerintük egyértelműen vegzálásról van szó.
Tóth Endre, a párt elnökségi tagja még február 5-én, Orosz Annával együtt üzent Szijjártó Péternek.